Azoknak az eszement humanistáknak, akik még hisznek a tisztességben, esetleg holmi emberséget is szívesen emlegetnek, szóval az ilyen elmebeteg csökevényeknek ajánlom figyelmükbe mai videó találatomat.
Volt egyszer egy Szatmár. Vendégszerető, nagyon dolgos emberek lakták. A piszkos kommunisták alatt annyit fejlődött, hogy az elmaradott borsodi régiókból idelátogatók azt mondták, hogy hazugság a sötét Szabolcs, a sötét Szatmár szóösszetétele. Útjaink többsége aszfaltot kapott, a falvak orvosi rendelőt, érdemes volt vállalkozni, boltot nyitni, mert volt az embereknek elkölteni való pénzük.
Bízva a jövőben ezek az emberek megépítették házaikat, gyermekeket hoztak a világra. Élték mindennapi többé- kevésbé boldog, unalmas életüket. A rendszerváltáskor is megbolydult a tenni akarás. Szervezkedtek, politikai közösségekhez csapódtak és bíztak. Még mindig bíztak.
Sokan elfogadták, de nem tisztelték azokat, akik adták az ország pénzéből az adományokat, amelyek normális országban nem adományként kellett volna, hogy érkezzenek. Mert az nem normális dolog, hogy egy leaszfaltozott utat Torgyán útnak nevezett el a népnyelv. (ez az a nemzetközi földút, ami Zsarolyánt és Gyügyét összekötve lerövidíti a Szamosmenti települések megközelítését, kikerülve azt a Cégénydányádot, ahol a trianoni emlékünnepség óta folyamatos zászlódíszben vannak a villanyoszlopok. Amihez csak gratulálni tudunk!)
Addig míg egyre keservesebb lett Szatmárban is élni, addig míg egyre több ház eladó itt, addig míg ugrásszerűen felgyorsult Szatmár leépülése, addig, míg Szatmár szülöttei egyre nagyobb számban keresik máshol boldogulásukat, mi mégis kaptunk új reményt!
Megkaptuk a Mi Reménységünket. Megkaptuk és addig, míg ő jónak nem látja, nem is kell tőle elköszönnünk.
A Mi Reménységünk hasonlatos az ország Reménységéhez, már amennyiben azt hiszi magáról, hogy mindenhez ért. Na jó! Lehet, nem is hiszi.
Csak tisztában van azzal a lenini alapelvvel, hogy nem árt mindent felügyelet alatt tartani, nehogy betegye az ellenség keze a lábát birtokainkra!
Így lehetett meglépnie már eddig is, hogy az összes létező tisztséget, beosztást és pozíciót bezsebelte magának.
Mivel ez úgy látszik, sem a választóit sem politikai ellenfeleit nem zavarja, nem is rugózom rajta sokáig.
Már megtettük néhányszor, ha Szatmárnak ez kell, akkor ezt kapja.
Szinte csak a történeti hűség kedvéért említjük meg, hogy vidékfejlesztés címén büdös nagy pénzeket oszthatnak ki a Leader szervezetek. Nem mindegy, hogy ki vezeti azokat a kezeket, akik a pénzt szórják!
Ha már a Szatmár Leader munkaszervezetbe, annak is a trónszékére benyomta a Mi Reménységünk hűséges emberét, mint vidékfejlesztési szakembert, (mert ugye ide csak az kerülhet, aki megdöglik a vidékért, annyira akarja és tudja is fejleszteni) akkor minek állna meg itt! Ennyi pénzhez kell az erős kéz, kell a vasakarat, hogy a források csakis JÓ helyre mehessenek! (Bizony, ő többre hivatott. Neki nem elég, hogy dönthet, a körforgalom közepére ültetendő petúnia kontra árvácska ügyében”)
Nem akarom Önöket kínozni, ezért elárulom, hogy 1.40-nél is kezdhetik nézni, nem muszáj végig élvezni a kommunikációs gyöngyszemet.
És míg el nem felejtem: gratulálunk Dr. Tilki Attilának az újabb megbízásához!
